2016. február 24., szerda

Kilenc.

Leírom a főbb eseményeket. Jó régen nem írtam már, eszméletlenül hiányzott, viszont semmi időm nem volt ilyesmire.
Igen, sikerült fekete nadrágot vennem és a telefonomra tokot és üvegfóliát is, egyszerűen mindent elintéztem.
A múlt héten csütörtökön volt a tabló fotózás, ami igen érdekesre sikerült, mert az egyik osztálytársam, elszúrta és miatta lett fél négy után, vagyis nyolcadik óra után a fotózásunk. Ő mondta ezt az időpontot, viszont az igazgató nő az egész napot kiadta volna, a fotózásra. Késő volt már a változtatásra, mindenki elfogadta, egy jó nagy hiszti mellett, de elfogadta..
A múlt héten nem voltam suliba, mert meg voltam fázva, jól össze hoztam a tabló fotózás hetére, de igen, ez is sikerült. S mivel kedden történelemből témazárót írtunk, de nem voltam ott így csütörtökön kellett megírnom, mert aznap mentem elsőnek. Így órák után én is elkészültem, majd gyorsan lefotóztak. 8 kép készült rólam, ebből egyetlen egy lett komoly.. Teljesen én, folyamatosan nevetettek, én meg nem tudtam komoly maradni. Majd elrohantam, felvettem a kényelmes pólómat, a tollat a kezembe meg az atlaszt is persze és megírtam a témazárót, a cuccaim pedig szana-szét voltak. A dolgozat után pedig felmentem, s akkor láttam, hogy a többiek még csoport képeket csinálnak. Ahogy megláttak, engem is berángattak. Már pólóban voltam, ők még kosztümbe, de ez nem számított.
black, white, and skate képA hétvégén tanultam, hétfőn voltam suliba, kedden szerdán pedig szintén itthon voltam, történelem tételeket tanultam.
 Már az első tételt fel is mondtam anyának.
Mert azt a megállapodást kötöttük, hogy minden tételt fel mondok neki.
Eddig egynél tartunk, ma reggel megpróbáltam a másodikat, de még nem volt az igazi, így azt majd még holnap felmondom és mehet a harmadik tétel.. Meg sincs az összes, de ezt majd a hétvégén el kell intéznem, hogy meg legyen mind.
A héten szombaton lesz unokatesóm, 25 éves, oda megyünk majd délután, viszont előtte elszeretném még intézni a tételeket, meg érte megyek a fényképezőgépemért, elmegyek úszni, utána jöhet a szülinap.
Szombaton szeretnék menni még a fodrászhoz is. Levágatom a hajam. Göndör hajam van, és rézvörös, ahogy a képen, viszont szeretnék rövidebbet, ez egy felindulás, semmi oka nincs, egyszerűen csak vágok a végéből, 10 centit és úgy hátha dúsul egy kicsit. Mert csak ez a célom, semmi más..
Tehát rövid hajam lesz, hm.
skate, boy, and forest képPénteken színházba megyek, amit már alig várok, a szombat sűrű lesz, viszont a vasárnapra megint egy kis úszást terveztem.
Múlt héten szombaton 3 kilométert úsztam, ma viszont csak 2-t, ami elég nagy visszalépés volt. Nem tetszett, szombaton túl kell lépnem a 3 kilométert, muszáj lesz.. 
Ahogy mentünk ma úszásra, apának megemlítettem a Penny Board-ot, azzal könnyebben tudok közlekedni a városba, nekem eszméletlenül tetszik, a Decathlonba ki is szoktam próbálni és most beszélgettünk már az áráról is, nagyon úgy állok, hogy sikerül meggyőznöm apát, hogy nem butaság, és megvehetem a szülinapi pénzemből. Olyan jó lenne. De egyébként a rendes deszkán is gondolkozok, nem akarom, hogy divat deszkásnak nézzenek, de kiszeretném próbálni, sokkal jobb mint a gyaloglás és igen is meg fogok tanulni gurulni, már mint a deszkán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése