Nem vettem meg azt a ruhát, semmi időm nem volt rá. 9 dolgozatot kell bepótolnom. A legtöbbje magyar.. Történelmet is kell tanulnom még a tételek mellett. Aztán persze a matekkal is kezdek valamit, mert nagyon nem megy.. Pénteken suli után átmentem a természetgyógyászhoz. A szokásos kezelésre, mert már meg jött a nyaralásból. Jóól lecseszett amiért nem tartom a diétát. Pedig de, csak néha bűnözök. Gondolok itt például a vajra. Nekem még a vajas kenyér is luxus cikknek számít..
Aztán szombaton délig aludtam, majd bementem a városba, kávézni, de főként ezért a felnőtt kifestőért mentem. A címe: "Menekülés Csodaországba." Beültem kávézni, ott művészet történelmet tanultam, majd jöttem is haza. Bementem a dm-be, ott vettem egy napszemüveget, és kinéztem a természetes alapanyagokból készülő korrektort és szemceruzát, amit a jövő héten meg is fogok venni.
Aztán ma mikor felkeltem, délbe, kimentem apának segíteni az udvarra. Mikor be jöttünk, ebédeltünk és épp hogy elaludtam volna, már fel is keltettek, hogy megyünk baba látogatóba. A kislány lassan két éves lesz, de mi még csak most mentünk el.. Két év alatt összehoztuk a találkozót! Apa az ő házukat fogja burkolni.. mert hogy most három gyerekes család, most fognak beköltözni az új házukba amit csütörtökön vettek meg. És az azért már ciki, hogy abba házba mennénk el látogatóba is így most mentünk, bár ez a család ilyen régi baráti körhöz is tartozik apáéknak.. Csak ez a mai világ munka és pénz központú, nem jut mindig idő a barátokra. Ez a két éves babalátogatásból is meglátszik.
Társas házba laknak, de kertes házba költöznek. Nagy változás. A fiúknak nagy izgalom. Már a szobákon veszekszenek.. Édes problémák.
Késő van már fekszek le aludni. Holnap hétfő, tanulni fogok. Kedden is. Kedden van kereszt szülnapja is, tesóm meg egy Bükk-i túrára megy. Irigylem érte.
Szerdán még nem megyek suliba, mert az osztály elmegy Budapestre, ahova én nem megyek, de barátnőmmel elmegyünk vásárolni. Megveszem azt a zöld ruhát. Ha még meg van.. Ha nincs akkor meg keresek másik ruhát mert mostanában ezek a ruhák nagyon megtetszettek. S veszek egy kabátot is, mert azt anya már nagyon mondja.. Szerdára tehát ez a tervem, míg a többiek bemennek a Parlamentbe és a Terror házába. Meg persze meglátogatom a természetgyógyászt a szokásos kezeléssel és bemegyek akkor a dm-be is.
Csütörtökön van annak a srácnak a szülinapja, akivel beszélgettem régebben. Felköszöntött. Majd én is fel fogom. Ezen a napon van az egyik barátnőm szülinapja is. Pénteken pedig neki lesz egy meglepetés buli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése